2. Miért hasznos?

Organikus és kézre áll - észrevétlenül szolgálja gazdáját

A Nighmo általában három lábon áll, és infravörös szemével figyel a sötétben.

Nighmo szeme

Az infravörös "szem" valójában egy PIR szenzor, olyan szerkezet, amelyet legtöbbször a riasztóberendezések mozgásérzékelőjéhez használnak. Ez a szenzor gyakorlatilag egy "egy pixeles infra kamera" amelynek infra érzékenység tartománya úgy van optimalizálva, hogy ember nagyságú melegvérű objektumokat érzékeljen. A PIR szenzor elég érzékeny, 20-25 méter távolságból is képes stabilan érzékelni az ember mozgását.

A PIR szenzornak jó tulajdonsága még, hogy kevés áramot fogyaszt, nevében is benne van, "passive infrared", azaz nem bocsát ki infravörös fényt, melynek visszaverődését érzékelné, hanem az emberi test által közvetlenül kibocsátott infravörös fényt érzékeli optikai és elektorinikai erősítőkön, szűrőkön keresztül.

Ennek a szenzornak a tulajdonságai megfelelnek a nighmo funkciójához: kis fogyasztás, és nagy érzékenység.

Intelligens otthonok

Lakásunk akkor igazán otthonos és intelligens, ha a bennünket körülvevő tárgyak alkalmazkodni tudnak egy adott pillanat igényéhez.

A Nighmo-kat a lakás legsötétebb pontjaira érdemes rakni, ahol szükség van az éjszakai tájékozódást segítő fényre, pl. a fürdőszobába, a hálószobába vagy a kettőt összekötő folyosóra.

Természetes, akár a gyertya vagy a telehold fénye

Nighmo gyenge, derengő fényt ad, mely általában elég ahhoz, hogy a sötét lakásban mozogjunk. Ezt a fényhatást úgy terveztük meg, hogy olyan természetes legyen, akár a telehold vagy egy gyertya fénye.

Minimál interfész

Nighmo minimális törődést igényel gazdájától, észrevétlenül szolgál mint egy alázatos kis háziállat, csak éppen az igénynek megfelelő energiát használva.

Ezért van az, hogy nincsenek vezérlő gombok ezen a terméken. Nem kell bekapcsolni, kikapcsolni, mindez automatikusan történik. Csak annyi gondosságot igényel tulajdonosától, hogy időnként fel kell töltenie. E művelet szabványos USB bemeneten keresztül történik.

Emberi, design és funkcionális érték

Bár sokféle éjszakai fényforrás kapható a piacon, a KIBU kutatóit ezek a tárgyak nem elégítették ki, mert nem idomultak eléggé az emberhez, nem voltak szépek és funkcionálisak egyben. A Nighmo koncepciójában egy olyan objektumot képzeltek el, amely egyaránt hordoz emberi, design és funkcionális értéket.

A ma tárgykultúrájának és az intelligens otthonok követelményeinek gondos tanulmányozásával jutottak el a nighmo jelenlegi organikus formájához.

3.Éjszaka van?

Nighmo fénye éjszaka

Nighmo fénye éjszaka

Nighmo fénye éjszaka